"Mint a gyümölcs a fán"


Közeleg az Anyák napja és természetesen ez is egy olyan hétvége lesz, amikor hazautazunk.

Írta: Tanczer Viki

Bepakoltuk azt a csomagmennyiséget, amivel 2 napra vagy akár 2 hétre is el lehetne utazni. Akinek gyereke van, az tudja, hogy így vagy úgy, de mindenképp tele a csomagtartó...

Gurulunk már egy ideje és egész úton hazafelé azon gondolkodom, hogy miként fogom felköszönteni két hete nem látott anyukám. Addig világos, hogy lesz virág meg valami apróság, de mit mondjak majd először is?

Ha megérkezünk majd (miután kiveszi az 'onokát' az autóból és ők ketten lefutották a "jól beleprüszkölök a nyakadba" c. üdvözlős köröket), akkor talán valami kedvest, szépet neki, mikor a két oly ismerős karját felém nyújtja ki.

Amíg a dugóban ülünk az autópályán, azzal szórakoztatom magam, hogy mindenféle emléket felidézek. Eszembe jut számtalan szebbnél szebb gondolat, így azt sem tudom, hogy hol járunk, mert nekem most állni látszik az idő, bár az autó halad.

Aztán vasárnap reggel (ő persze már rég szorgoskodik, mire én előbotorkálok kócos fejjel a szobából)  mikor a konyhába toppanok és odalép hozzám anyukám, akkor én megölelem majd és csak csüggök rajta szótlanul.

Tisztára mint a gyümölcs a fán.




Az eredeti szöveget a Gyerekek a Föld körül c. oldalon olvashatjátok

Comments

Popular Posts